Hogy csinálod, te dög?

Hogy csinálod, te dög?

Hogy csinálod, te dög?

Az érett nő háromszor: Kidman, Pike és Heigl

A napokban került fel Netflixre az I Care a Lot a 42 éves Rosamund Pike-kal, két hónapja pedig az 53 éves Nicole Kidman tarolt az Undoinggal az HBO-n. Aztán itt van egy másik újdonság, a Firefly Lane, amiben Hollywood száműzöttje tér vissza, a 42 éves Katharine Heigl. Ők hárman pedig rácáfolnak arra a sirámra, hogy 30 fölött nehéz érvényesülni a filmszakmában. Lássuk, hogyan csinálják ők, és ki a legdögösebb!

Bot(ox)sáska házi köntösben, akit mindenki akar – Grace szerepében Nicole Kidman

Az 53 éves Nicole Kidman őstehetség. Ez nekem Lars von Trier a 2003-as Dogville-jében esett le, de azt sosem értettem, hogy mi vitte már a kétezres évek elején (azaz a harmincas éveiben) arra, hogy szétbotoxolja magát? Nem mintha ismerném a lelkivilágát és fel tudnám mérni, hogy önértékelése rendben van-e. (Az mindenesetre árulkodó, hogy 11 évet lehúzott Tom Cruise mellett.)

Állítólag évekkel ezelőtt megtért, és nem használ annyi idegmérget arcfeszesítésre, ám erre az Undoing (Tudhattad volna) című thrillerben újra rácáfol. Kidman zsenialitását bizonyítja, hogy mimika hiányában is képes a lenyűgözőt alakítani és feszültséget teremteni, csupán tekintete játékával. Sőt, szerepének talán ez a lényege: a kifejezéstelen, tökéletes arc mögött súlyos titkok, mély ráncok és árkok rejtőznek. A pókerarc fontos elem a végkifejletben, ebben pedig nemhogy akadályozza, de kifejezetten segíti a feszített arctükör és a viaszábrázat. Az a gyanúm, hogy ez fontos dramaturgiai kellék és nem csodálkoznék, ha David E. Kelley-nél nagyon is tudatos volt a botox-tényező a szereposztás során.

Nicole Kidman az HBO produkcióban újra gráciát játszik, ami tökéletesen passzol alkatához. Érdekesség, hogy ez már a harmadik szerepe, ahol Grace a keresztneve (A Dogville-ben és Grace Kelly életrajzi filmjében is így hívták). A hatrészes minisorozatban egy New York-i, párdon Manhattani pszichológusnőt alakít egy szuperelit család tagjaként. Apja (Donald Sutherland) kőgazdag, férje (Hugh Grant) pedig onkológus sztárdoktor, akivel egy 12 éves forma fiút nevelnek látszólagos harmóniában.  

Valamiért nem jön a számra, hogy családanya, de vajon miért? Elkészíti a reggelit a fiának, megköti a férje nyakkendőjét, sőt még az SZMK tagja is a magániskolában, ahol az alapítványi esten egy pohár víz is százezrekért kel el. Grace mégis más, talán a botox és a makulátlan külső miatt? Miért kell a vásznon minden családanyának feltétlenül csapzottnak lennie, miért merülne ki a szerepe abban, hogy rohan, mindig késésben van, és abból áll az élete, hogy próbálja összehozni a családot a munkával? Miért ne lehetne így is, ahogy Grace csinálja? Grace még az arckrémet is olyan akkurátusan keni, hogy megirigyeljük. Talán, ha így kennénk, mi is közelebb kerülnénk a tökéletességhez.

Nem csak én gondolom így, a sorozat után ugyanis többen elkezdték majmolni Grace-t. A háziköntös-szerű földig érő kabátja például best-seller lett az üzletekben. Ikonikussá vált a zöldszínű, de kapkodják a vörös kabátot is, aminek az eredetije egy Max Mara, de a sorozat óta számos olcsóbb fast fashion lánc is lekoppintotta, így hozzá lehet jutni az Undoing-életérzéshez már akár 298 dollárért.  

A feszítő történet nem túl szívmelengető, egyre közelebb kerülünk a megdöbbentő igazsághoz, és egyre inkább azt kellene éreznünk, hogy nem szeretnénk a nő (és családanya) helyében lenni. Mégis imádjuk nézni vállára omló vörös hajzuhatagát, szuperkarcsú alakját, és egy idő után már fel sem tűnik a mesterséges ránctalansága.

A csodálatos Rosamund Pike legélesebb p®ofi(l)ja

Egekbe magasztalják Rosamund Pike-ot az I Care a Lot című vadiúj thrillerben, ami pénteken került fel a Netflixre. Pedig bicskanyitogató a sztori: Marla Grayson (Pike) ördögien gonosz módszerekkel semmiz ki idős embereket, megfosztja őket szabadságuktól, otthonba kényszeríti őket, és ráteszi a kezét a vagyonukra törvényes gondnokukként. Sajnos a folytatásban átváltozik a történet egy gendertrendi Mission Impossible bóvlivá némi Kill Bill kikacsintással, amiben Dinklage fantáziátlan maffiózótempója is bűnös. Mégis, mivel most nem filmkritikát írok, maradhatok Pike-nál, a csodanőnél. Az amúgy 42 éves színésznő egy 39 éves ragadozót játszik, aki szemrebbenés nélkül gázol át mindenkin, hogy pénzhez és hatalomhoz jusson. A tökéletes alakítás Pike arcberendezésén és színészi tehetségén kívül dicséri még az öltöztető, a fodrász, a kellékes, de még a szemöldök-stylist és a fogorvosa munkáit is, nem csodálkoznék, ha Nicole Kidman kabija után most hirtelen mindenki Pike pengeéles bobfrizuráját kérné a fodrásznál, testhezálló, hosszúcipzáros kosztümökbe bújna, és váltana elektromos cigire, ha dohányzik, ha nem.

Rosamund Pike-nak van amúgy két gyermeke és egy 16 évvel idősebb férje, a szerepe alapján viszont leszbikus és gyermektelen. Ezt a magánéleti szálat viszont takaréklángon tartja a rendező, bár van olyan kritikus, aki szerint Marlát a végére megszeretjük, az ellágyulást én nem érzékeltem néhány visszafogott szerelmes pillantástól és az ölelkezésbe szerényülő szexjelenttől sem. És amennyire imádom minden egyes arcrezdülését, minden egyes outfitjét és kifújt elektromos cigifüstjét, annyira kívánnám azt is, hogy elnyerje méltó büntetését Marla, az érzéketlen némber.

I CARE A LOT (2021) Rosamund Pike as Marla. NETFLIX

Katharine Heigl (és Sarah Chalke): a sablonosság diszkrét bája

A Firefly Lane (magyarul: Szentjánosbogár lányok, ezúttal is remekeltek a magyar fordítók) a Hollywoodból száműzött 42 éves Katherine Heigl Netflixes visszatérése, évek óta az első produkció, amiben főszerepe van, és talán lesz második évada is. A sztoriról annyit, hogy két barátnő jóban-rosszban története, ami időben ugrál a hetvenesektől egészen a 2010-es évekig, néha követhetetlenül. A hetveneseket a negédes filterről, és a szereposztásról lehet felismerni, a tinédzserlányokat ugyanis nem Heigl és az Így jártam anyátok Stellája (Sarah Chalke) játssza, hanem két kanadai tiniszínésznő. A tupírozott, válltöméses nyolcvanasokat viszont már igen, így ott teljes ránctalanító és hamvasító filterrel oldották meg a húsz év korkülönbséget a koranegyvenes sorozatsztárok, akik a kétezres évek részeiben vállalják botoxolt fejüket (Heigl) és plöttyedt hasukat (Chalke) is.  Hatalmas színészi, de rendezői, sőt operatőri bravúrokat ne várjon, aki belekezd, kicsit szájbarágós: a konfliktusok ábrázolásában, a jellemrajzokban egyaránt.

FIREFLY LANE (L to R) KATHERINE HEIGL as TULLY and SARAH CHALKE as KATE in episode 103 of FIREFLY LANE. Cr. COURTESY OF NETFLIX © 2020

Heigl például Tully Hartot formálja meg, aki nomen est omen tényleg kemény, menő és dögös csaj, de állandó traumák érik hippi, nemtörődöm anyja miatt, aki mindig valamilyen szer hatása alatt van. Hart szomszédja Kate Mularkey, a látszólag pedáns és szerető családból származó, szemüveges és ezért sem menő lány, aki mindig mindenért bocsánatot kér, csetlik-botlik, és képtelen a saját érdekeiért kiállni, viszont hűséges barát, és mindent megbocsát. Van is mit, mert már tinikorban is hazudozik neki Tully, és előszeretettel smacizik azokkal a pasikkal, akikért odavan az BFF-je.  A nyitóképben viszont már mindketten negyven felett járnak, Tully egy nagyon sikeres, nagyon szétműtött fejű, szingli és gyermektelen showsztár, Ellen Degeneres és Ophrah Winfrey szintű ismertséggel.

Kate pedig a zsíros hajú háziasszony, még mindig ciki szemüveggel. Eredetileg mindkettőjük újságíró, csak épp más úton járnak. És itt el is kezd sántítani a dolog, Tully ugyanis azt a sztereotípiát testesíti meg, hogy a sikeres, céltudatos nőnek nem lehet normális kapcsolata, se gyereke, se családja – ezért a barátnője családi fészkét próbálja belakni, amikor épp kényelmes neki. Míg a barátnő, amint megszületik a gyermeke 28 éves kora körül, kiszáll a karrierépítésből, és csak 14 év múlva, már válófélben érzi úgy, hogy újra vissza kellene térnie a szakmájába, amiben meg amúgy tök tehetséges. Hogy mit lehet 14 évig otthon csinálni, egy lánygyerek anyjaként és egy olyan férj mellett, aki a sztori alapján ugyancsak visszafogja magát, hogy a család ne csorbuljon? Nos, ezt egy szennyeskosárral ábrázolják: mosott ruhát lehet hajtogatni. Tully pedig ezt alá is húzza, amikor az első jelenetben rákérdez telefonon, hogy miért ne érne rá egy esti iszogatásra barátnéja, hisz a szennyes várhat. Amikor pedig elárulja Kate, hogy egy interjúra készül, és azért nem akar vele inni, akkor visszakérdez, hogy kit interjúztat: bébiszittert vagy takarítónőt? De Kate erre is rácáfol, tényleg állásinterjúra készül egy menő helyi magazinnál, amiről persze elkésik a gyerek miatti bokros teendők miatt, de azért felveszi a húsz évvel fiatalabb főszerkesztő, mert Kate olyan cuki és retro, értsd: nem veszélyezteti a főni pozícióját, és szó nélkül kinyomogatja zsebkutyájának a bűzmirigyeit is.

Túl nagy mélységeket és magasságokat ne is várjunk tőlük, azonosulni pedig? Ki szeretne traumákkal küzdő, félalkesz és magányos nő lenni, még ha híres és gazdag is? És ki olyan first world problémákkal küzdő, tengerparti, medencés villában senyvedő, de önbizalomhiányos anyuka, aki rácsodálkozik arra, hogy ha másfél évtizeden át kivonja magát a munkaerőpiacról, akkor a Z generáció csicskájaként térhet csak vissza?

Tully sablonosságát épp Kate sematikusságával támasztják alá, a két véglet pedig annyira langyos, hogy nem is igazán tudnak megmozgatni. De ez sem baj, nem kell mindig kiverni a biztosítékot.

Facebook Comments