A tökéletes bőröm titka – amikor a bikinitest nem súlykérdés

A tökéletes bőröm titka – amikor a bikinitest nem súlykérdés

A tökéletes bőröm titka – amikor a bikinitest nem súlykérdés

Vitiligo-sztori 1.

A larnacai homokos tengerpart egyik félreeső, fehérre festett bódéjában jók a fényviszonyok, a fehér pallók jó derítők, a szemem világítóan kék, az arcom kicsit lesült. 2005-öt írunk, november van. A budapesti későőszből a ciprusi későnyárba érve megkapta az arcomat a Nap. Talán, ha nem fehérre festették volna a léceket, amiből összetákolták ezt a budit. Talán akkor nem látnám ilyen élesen, amit látok. Ha nem látnám magam, talán nem félnék ennyire, de most épp rettegek, A szám körül, az államon fehér foltok állnak össze egy szabálytalan formává, mintha lisztes lenne. A szokásosnál tovább maradok bent, nézem, hátha csak káprázik a szemem. Hátha csak pislogni kell, és elmúlik. Hitegetem magam, mégis tisztában vagyok vele, hogy ez nem holmi múlandó bőrhiba, nem valami kiütés vagy szúnyogcsípés, amit kezelhetek Fenistillel.

26 éves vagyok, két nappal az esküvőm után. A nászútra nem hoztuk el kétéves lányunkat. Ő volt a koszorúslányom. Mindenki odavolt a ruhámért, felül arany fűző, alul habos, fehér tüllszoknya, felcsatolható uszállyal. Mindenki engem dicsért. „Milyen gyönyörű vagy” – mondták egymás után. Csak két napja volt, most meg nem merek kimenni ebből a bódéból. Miért pont az arcomon? Hogy takarjam el? Mit gondolnak rólam, ha meglátnak így? Mit mondanak majd?

Kimegyek, mikor nem látom magamat, már nem rettegek, próbálom elfelejteni.

Mire hazaérünk Budapestre egy héttel később, már hónaljban is megjelennek az amorf foltok kis barna pontocskákkal tarkítva. Megtudom mi ez: vitiligo, pigmenthiány. Nem tudják, mitől, nem tudják megállítani, nincs rá gyógyszer. Ezzel küzd Michael Jackson is, 2005-ben még él.

Jó, hogy jön a tél, hosszúujjúban nem látszik. Beszerzek néhány felsőt, ami szabadon hagyja a vállamat, épp vékony vagyok, az esküvőre lefogytam 57 kilóra, a kulcscsontomat jól kihangsúlyozza a felső, és a ciprusi barnaságomat. Arcomra alapozó kell, erős alapozó, ami elfedi. Mindig is festettem magam, ezentúl viszont ki sem léphetek az utcára alapozó nélkül. Ujjatlant nyáron sem hordhatok mostantól, úgysem áll jól a spagettipánt. Strandra majd nem megyek. Majd fürdik más a lányommal Balatonon. Ki sem mozdulok majd az árnyékból, kalapot hordok és hatalmas napszemüveget. Úgysem vagyok oda a strandolásért. Állvonalig kenem az alapozót, az otthoni tükörben jónak tűnik, de máshol látom a kontrasztot, a csomós krém vonalát az állcsontomon, esténként elhasználok négy korongvattát, de még mindig van rajta maradék. A Nap az ellenségem, a tükör is, ha túl világosban van, és visszatükrözi a valóságot. A kirakatok a barátaim, az üveg tükre készségesen nyeli el a csúnya részleteket, simogat, fátyla olyan, mint egy jó filter az Instán. De 2005-ben még nincs Instagram, itthon még Facebook sincs. Nincsenek szelfik, nincsenek még millókat érő lájkok sem.

Fekszem a strandon. „Meg kell sétáltatni az új bikinimet”- írom egy barátnőmnek, megbeszéljük, hogy ovi után kivisszük a gyerekeket. Ő hozza két fiát, én a három kicsi lányomat. A legnagyobb már nem ér rá, felnőtt, a barátaival lóg valahol. Fekszem az ocelotmintás strandlepedőn, be kellene kenni magam 50-es naptejjel, de húznak a lányok, menjünk már a medencébe. Menjünk! Nincs rajtam smink. Már évek óta nem festem magam. Legtöbbször a szempillaspirált is elfelejtem. Az alapozót olyan régen használtam, hogy ha mégis kell, nem tudom pontosan hova pakoltam. 2021-et írunk, 42 éves vagyok, nemrég volt az esküvőm, nyár van. Tele vagyok fehér foltokkal a térdhajlatomban, a felkaromon, a csípőmön, a melleim alatt, a hasamon. Nincs konkrét vonaluk, nincs határuk és ki tudja, meddig terjednek még? Húzhatnék fürdőruhát is, egyberészeset. Ha zavarnának a foltjaim.

Folyt.köv.: 16 éve élek vitiligóval, hogyan küzdöttem meg az első idők kétségbeesésével, hogyan váltak a foltok mások számára láthatatlanná mindenféle rejtőzködés és elkendőzés nélkül? Erről írok a következő részben.

Fotókért, és ha kíváncsi vagy, hogyan fogadtam el a gyógyíthatatlan bőrelváltozást, és hogyan találtam meg a saját boldogságomat a médiában egyre tökéletesebbre torzított testképen túl, kövess Instagramon és Facebookon! Ha van saját sztorid a testi vagy lelki másságodról, a tökéletlenségeidről, annak elfogadásáról, vagy kétségeid vannak, hogy valaha megbékélsz-e magaddal, szívesen fogadom jelentkezésedet, kérdéseidet, és akár írok a te küzdelmeidről is!  

Facebook Comments