Én Schultütét. A Schultüte német cucc (Zeug), a 18. századtól kapnak germán vidékeken az iskolakezdő gyerekek egy édességekkel telipakolt (Zuckerzeug) süveget, ezért Zuckertütének (cukorsüveg) is hívják, és gondolom ezzel kompenzálják a poroszos tanítási módszert, vagyis az elején elhúzzák a mézes madzagot, hogy milyen jó lesz iskolába járni, de ha mégsem, akkor legalább van csoki. Szerintem vagy PMS-es Brünhildák és Gertrúdok, vagy aggódó Heidik és Ingridek találták ki, de biztos, hogy nők és anyák, akik tisztában voltak az örömhormonok működési mechanizmusával (Wirkungsmechanismus der Glückshormonen).
Régen csak egy egyszerű papírzacskót használtak, ma már inkább előre legyártott, mindenféle csecse, és Disney copyrightos mintával (Elza, Anna, Samantha…de ki az a Samantha?) ellátott darabokat vesznek, és nem csupán édességeket, hanem hasznosabb dolgokat is tesznek bele, például taneszközöket. Nono, ez már egy anomália, ilyen erővel én is kaphatnék karácsonyra még egy szakácskönyvet kétbalkezeseknek című kötetet, amiből már van kettő, és elmagyarázzák benne, hogy mi a különbség a rántás és a habarás között. Felháborító, mert pontosan tudom, az egyik odaég, a másik csomós. Átérzem tehát, ha a gyerek olyan ajándékot kap, ami valójában nem is kedvesség, hanem arrogáns utalás (Anspielung). A Tütében ilyen a vonalzó és a postairón (ez vajon mi németül?), a kétoldalú tükörről nem is beszélve, meg arról a likas logikai készletről, ami dupla utalás a matematikai balsorsunkra.
Ezért is maradtam a hagyományoknál, összetekertem egy nagyméretű kartonlapot, telerajzoltam elsős szintű rajzkészségemmel. A Tüte mérete is változik , persze egyre nagyobb , manapság már szinte kötelező gyerekkel azonos magasságú süveget venni, nekem is sikerült egy háromnegyedgyerek-méretűt kreálnom, de így meg temérdek édesség kellett bele, hogy ne tűnjön üresnek. Elküldtem a férjemet a kínaiba édességért, és nem csupán a süveg telt meg, hanem Mikulásig megvagyunk, pluszmég pár gyerek Schultütéjét megtölthetnénk. Fognyűvő Manócska boldog.
Én is az vagyok, de nem csak a sok nasi miatt, amire rájárhatok, és nem is a nyári szünet vége feletti öröm miatt. Hanem azért is hálás lehetek, mert négy lányom van, és egyáltalán: tanulhatnak, amennyit akarnak. Hány afgán anya cserélne velem ma, akinek lánya van?
