Ez a cikk nem azoknak szól, akik biztosak benne, hogy mire képes, vagy nem képes a gyerekük, azoknak sem, akik teljes bizonyossággal tudják, hogy mi várhat rá az iskolapadban 6 évesen. Ez azoknak szól, akik nem biztosak, és félnek iskolába küldeni a 6 évesüket. Íme, a féléves iskolai értékelőm az első osztályról.
Megtanul írni és olvasni, és számolni. Ez a kurta válasz arra, hogy mi történhet, ha 6 évesen bekerül egy mai magyar gyerek az iskolarendszerbe. Ez biztos, mégis, ez mai magyar iskolakezdési diskurzusban a legkevésbé kihangsúlyozott érv amellett, hogy miért menjen, (vagy miért ne mehetne) 6 évesen már iskolába a gyermek.
Bizsu abban a szerencsétlen helyzetben volt/van, hogy július végén született. Ez az óvodában azért is volt szívás, mert július vége mindig beleesik a nyári szünetbe, így születésnapján sosem köszöntötte a Cicás csoport. Amikor elérkezett a nagycsoportos léthez tavaly, egy másik hátrány is beárnyékolta napjainkat (heteinket, hónapjainkat), az iskolaérettség és iskolaválasztás időszakában. Menjen-e? Hova menjen? Miért ne menjen? Miért menjen? Hisz szeptemberre betölti, igaz, épp, csak egy hónappal a hatodik életévét, de 6 az 6. Törvényileg is menjen, az óvoda is mondta, hogy menjen. Én is hajlottam rá, hogy menjen, hisz miért dekkoljon még egy évet az oviban, miért vegye el másoktól a helyet az amúgy is túltelített óvodákban, miért tartanánk vissza, ha amúgy egy tök átlagosan fejlődő gyermek? Nem zseni, átlagosan jó. Tehát: menjen!
Így is lett.
A miért ne kérdésére viszont még mindig a legtöbben ellenérveket találnak, újra úgy jártunk, mint 13 évvel ezelőtt, amikor az első lányomat el mertem küldeni 6 évesen (ő április születésű), de mindenki más 7, de inkább már 8 éves volt az első osztályban. Ez még most sem változott, hiába ugyanis a törvény, a jelek szerint olyan sokan tudják visszatartani a gyereküket, hogy 2021-ben szeptemberében Bizsu osztályában ő volt az egyetlen 6 éves, a többiek mind betöltötték legkésőbb szeptember végéig a hetedik életévüket. Tehát a legkisebb korkülönbség is 10 hónap volt a hatévesem és mindenki más között. Egy másik handikepünk is volt, méghozzá, az előkészítős gyerekekkel szemben, akik már írva, olvasva érkeztek a suliba 7-8 évesen. Októberre csak pislogtunk? Újra rosszul döntöttünk? Mégiscsak vissza kellett volna tartani és tutujgatni még egy évet az oviban? Csak azért, mert a többiek így tettek?
Nem. És ez nem a kognitív disszonancia esete.
Féléves iskolai értékelő
Január van, közeleg a féléves értékelés, én meg már csak legyintek a tavalyi stresszre. Az osztályközösség összeérett, az idősebbek és előkészítősök tudását utolérte Bizsu. Egyre önállóbb és lépten-nyomon olvas. Olvassa a feliratokat, a táblákat, sokat téveszt, például keveri a dé betűt a bével. De amúgy egész szépen kanyarintja a B betű hasát és az f betű farkincáját. Néha hülyeségeket számol össze, és 6-ból 2-re azt mondja, hogy 9. Van, hogy figyelmetlen, és olykor fáradt, már nyolckor ágyba dől, amikor az ovis tesója még csak kezdi az esti pörgést. De ő már 6:45-kor kel és 7:30-kor az iskolakapuban áll. Csak ritkán nem megy be jókedvűen, de általában igen. És volt már, hogy csúfolta az egyik osztálytársa, és sírt miatta . De ez csak rövid ideig tartott, azóta az egyik legjobb barátja a fiú, szerintem amúgy szerelmesek mek-mek-mek. Volt már, hogy leszidta a tanítőnője, mert nem figyelt, vagy rosszalkodtak a padtársával, de sokszor meg is dicséri. Néha amúgy minket is leszid a tanárnő, mert nem pakolunk be rendesen az iskolatáskába és hiányos a gyerekek felszerelése.
És mit mond az óvodavezető, aki látja az utóbbi évek és évtizedek gyakorlatát az iskolaérettség körül:
Anyai ösztön bullshit
Az iskolaválasztásnál sokan próbálnak anyai ösztöneikre hagyatkozni. Csalódást fogok okozni, ez hülyeség. Az anyai ösztön ugyanis eleve védelmezni és tutujgatni akar. Még akkor is, ha vesszük a bátorságot és elküldjük iskolába a gyereket, megpróbáljuk a legaranyosabb, legtutujgatósabb tanítónőt megtalálni, és ez sem biztos, hogy jó ötlet. Bizsu például imádja a szigorú matektanárát, akitől én mindenáron meg akartam védeni. És miért? Bizsu azt mondja, mert szigorú és rendet tud tartani. Na tessék, az anyai ösztönöm pont nem ezt súgta. Amúgy sem tudunk biztos és tuti jó döntéseket hozni az iskolával kapcsolatban. Egy régi ovistárs anyukája elmesélte, hogy az a tanárnő, aki miatt nem akartam a körzetes suliba vinni Bizsut, mert a mindenttudó facebook-os anyacsoportokban óvva intettek tőle, szeptemberben felmondott, és egy másik tök jó tanító viszi most az osztályt. Egy másik arról mesélt, hogy már első nap kivette a kiszemelt, hőn áhított, sztáriskolából a gyerekét, mert mégsem jött be, és vitte inkább a kevésbé sztáriskolába. De mindenki tud legalább egy rémsztorit, amitől nem lesz könnyebb dolguk az iskolaválasztáson hezitálóknak.
Engedd el, vagy csak próbáld meg
Utálni fogsz ezért, mert én könnyen beszélek. Vajon hogyan fogadtam volna ezt a tanácsot tavaly az iskolaválasztás küszöbén: engedd el, vedd könnyedén! Kinyílt volna a bicska a zsebemben. Ezért inkább azt tanácsolom: próbálj nem annyira ráfeszülni, próbálj bízni a gyerekedben (és nem hülyének nézni), próbáld elfogadni, hogy nem tudod teljes kontroll alatt tartani ezt a folyamatot! Próbáld azt is felfogni, hogy képtelenség biztosra menni. Nem tudhatod, milyen osztálytársai lesznek, nem tudhatod, óvoda után hogyan reagál majd az iskolai követelményekre. Nem tudhatod, hogy a tanítónénivel hogyan fog kijönni. Próbáld elhinni, hogy meg fogja tudni ugrani, még akkor is, ha nem zseni, csak szimplán átlagosan fejlődik. Azzal is érdemes tisztában lenned, hogy ha visszatartod, akkor egy évvel lemarad. Minden egy évvel később lesz, nem csak az írás-olvasás, de a gimibe jelentkezés, az érettségi, aztán ha elég jó lesz, akkor az egyetem, aztán a munkába állás is. Hogy ez jó vagy rossz hosszútávon – úgy en bloc nem csak neked és a gyerekednek, a családodnak, hanem ennek a korosztálynak és a társadalomnak? Hogy vajon az egyre fogyó, egyre öregedő, egyre lemaradó, csirkefarháton lovagló népességünknél számít-e vagy nem? Erről is bátor lenne biztosat mondani.